BHBlog: Vállalkozástörténet mint művelődéstörténet
A beszélgetésben részt vevők többsége a gazdaságtörténetet úgy jellemezte, hogy az makroszinten és jobbára kvantitatív alapon foglalkozik a gazdasági folyamatokkal, míg a vállalkozástörténet inkább alulról, gazdálkodásként közelíti meg a gazdasági élet kérdéseit, illetve teret enged a nem gazdasági tényezők vizsgálatának is. Már a beszélgetés folyamán is úgy éreztem, hogy ezek a jellemzések már nem fedik le teljesen a történeti kutatások újabb irányzatait. Megkísérlem egy rövid bejegyzés erejéig kifejteni, mennyiben látom másként ezeket a kérdéseket.
Az egyik szempont az, amit a történészek a lépték(váltás) kérdéseként, a közgazdászok a mikro- és makroszint különbségeként kezelnek. A kvantitatív gazdaságtörténeti vizsgálatok kora (az 1960-1970-es évek) hazánkban a gazdaságtörténet (a ma felől nézve) fénykora volt. A korra jellemző kvantitatív vizsgálatok jellemzően makroszintűek voltak (e vizsgálatok listája kibányászható Mawdsley – Munck Számítógép a történettudományban [Osiris 1996] című könyv könyvészeti fejezetéből). A mikroszint, a vállalkozások története terén kevés olyan mű született, amelyik ma is haszonnal forgatható volna. Az ipari üzemtörténetek tucatjai a mélypontot jelentették a két háború közötti időszak nagybirtoktörténeti kutatásaihoz és iparszervezeti (mai szóhasználatban: industrial relations) kutatásaihoz képest.
Azóta az informatikai lehetőségek összehasonlíthatatlanul nagyobbak és a köz számára elérhetőbbek, a statisztikai apparátusok viszont bonyolultabbak, néhány esetben akár a köz számára áttekinthetetlenebbek lettek. Ma már az egyéni vizsgálódásokat felváltotta a csapatmunka. Nem az ökonometria, hanem a játékelmélet dominál. Ez utóbbi fejleménynek köszönhetően a kvantitatív vizsgálódások elérték a mikroszintet is. A kutatók nem csak gazdasági, hanem bármiféle adattömegek iránt is érdeklődést mutatnak. Ezeket az irányzatokat a hazai kutatások már nem követték. Ez nem jelenti azt, hogy e területen ne volnának tevékenyek magyar kutatók, csak azt, hogy ők (egy-két kivételtől eltekintve) nem hazai, hanem külföldi szervezésű folyatott kutatásokban vesznek részt, gyakorta hazai eredetű adatokkal. (Ez a helyzet ugyanazt a mintát tükrözi, mint a rendszerváltozás előtti közgazdasági és kliometriai kutatások, ahol a kutatási kérdés és a finanszírozás „nyugati”, észak-amerikai volt, hazainak az adattömeg számított.)
Mi köze mindennek a címben megfogalmazott kapcsolathoz? Az eddigiekben említtetett, hogy a hagyományos gazdaságtörténeti fölfogásnak, a gazdasági dominancia hallgatólagos föltevésének a napja mára leáldozott. A kérdés inkább, van-e adat(tömeg), vagy nincsen. A mai értelemben vett gazdaságtörténet addig tud terjeszkedni, ameddig adatokat (egyszerűen szólva: táblázatba rendezhető, lecsupaszított tényeket) tud szerezni. Ez alatt a szint alatt vissza kell térni a hagyományos történeti forráskezeléshez, ami eleve megakadályozza, hogy bármilyen egyedi oki tényezőnek (legyen az anyagi vagy szellemi) túlzott jelentőséget tulajdonítsunk.
Ugyanakkor a vállalkozástörténet (business history) is változott. A nagy vállalkozástörténeti archívumok felépítését követően, a második világháború után (részben a tervgazdálkodás vonzerejének ellent tartandó) a vállalkozó figurájának megértése volt a központi kérdés. Az ötvenes évek észak-amerikai vállalkozástörténeti folyóiratának, az Explorations in Entrepreneurial History-nak a címe jól tükrözi e korszellemet.
Ám már a kortársak is rámutattak arra, hogy a vállalkozó felmagasztalása félreviszi a kutatásokat. Az üzleti élet alapvetően rutin, a formák és szokványok betartása, ahol a rendhagyó viselkedésnek lehet is és van is szerepe, de az alap a business as usual. A vállalkozástörténeti alapműként is olvasható Thomas Mann mű, a Buddenbrook-ház főhőse, a ház feje, Thomas is ösztönösen ellenkezett, amikor húga érzelmi megfontolásokból egy nem megszokott üzlet megkötésére kívánta rávenni. A megszokott elvei helyett meghatódott és az előlegüzletet el is bukta (Mann, Thomas: Buddenbrooks. Verfall einer Familie. Projekt Gutenberg, 2011. 9. rész, 5. fejezet).
A szokások, az intézmények, a technikák és technológiák, a tranzakciós költségek számba vétele, a vállalatok és piacaik együttes keretben való értelmezése viszont nagyon hasonlít ahhoz, amit a történetírás más ágai (művelődéstörténet, művészettörténet, irodalomtörténet) művelődéstörténetnek, illetve a kor- és a népszellem történetének nevez.
Az üzleti élet működését nem tudjuk megérteni, ha nem tudjuk rekonstruálni a szereplők céljait, ha nem veszük figyelembe az üzleti és műszaki technikák (a „dolog” és az „anyag”) által rájuk kényszerített zubbonyokat. Mindez, amit leírtam, nem új. Hajnal István már úgy nyolc évtizede megfogalmazta ezeket a gondolatokat, csak nem ezekkel a szavakkal (Hajnal István: A technika fejlődése <1937>, ill. Hajnal István: A gépkorszak kialakulása <1944>. In: Hajnal István: Technika, művelődés. Budapest 1993. 139−155. ill. 303−355.). Mivel szókincsünk változik, a régi szavakkal elmondott dolgok könnyebben süllyednek a tudatosság szintje alá. Ezért kell néha a régi bölcsességeket, még ha dadogva is, újra megfogalmazni. Ez is egy erre tett kísérlet volt.
Kép: flickr / Clemcal