BHBlog: Nagybirtok és kisbirtoküzem: baranyai gazdálkodás

A bevételek és kiadások összetételének és alakulásának vizsgálatával láthatóvá vált az a fajta erősen behatárolt mozgástér, amely az uradalom fejlődését visszafogta. A mágocsi és vajszlói tiszttartók vélhetően tisztában voltak azzal, hogy környezetükben, akár a szomszédságukban milyen fejlesztések mentek végbe a korszakban, láthatóan mégsem tudtak többet elérni annál, minthogy a járandóságokat beszedjék, a belső piacon értékesítsék és a befolyó összegek legnagyobb hányadát a felettes hatóságnak befizessék. Mindezek ismeretében tehát alappal adott gyanakvásra okot a kényelmesen berendezkedő, lomha, pusztán adóztató uradalom képe. Ehelyett mindkét esetben egy olyan funkcionális uradalom képe rajzolódik ki, amelynek legfontosabb működési alapelve a működés fenntartása, amit példáz a gazdasági hullámokhoz való igazodás, ami ugyanakkor nem járt együtt a fejlesztési lehetőségekkel való éléssel.

A nagybirtoküzem kialakulása felé egyáltalán nem történt ellépés a 18. század végétől a 19. század közepéig. Nem rajzolódott ki a majorsági földek nagyarányú növekedése, miként a művelési kultúrának a megváltoztatására sem látni törekvést. A gabonakonjunktúrához való csatlakozással kapcsolatban sem lehet azt gondolni, hogy az egy perspektivikus gazdasági célzattal történt, ehelyett az adottságokból fakadó bevételfokozást látunk, aminek eredményeit nem forgatták vissza az uradalomba (a nagyberuházásnak tekinthető mágocsi magtár felépítése is már dekonjunktúra idején, így vélhetően csak kényszerűségből valósult meg). Az uradalom a vásárok jogával lehetőséget teremtett a mezővárosi és környékbeli lakosoknak, hogy pénzhez jussanak és szorultabb helyzetében emiatt tudhatta a pénzbeli szolgáltatásokat fokozni, míg a konjunktúra idején ismét a természetbeniek beszolgáltatására helyeződött a hangsúly, ami végül kerülőúton, de szintén a helyiektől való pénzhez jutást eredményezte. Az uradalmi munkaerő-felhasználás terén sem látni bárminemű perspektivikusságot: az jórészt a helyi uradalmi és egyházi elöljárók érdekét szolgálta, illetve az árendás épületek építésénél és javításánál való közreműködésre korlátozódott. A szerzetesrendek kezelése alatti időszakban azok a jelek, mint a mágocsi serfőző felépítése, a halastó kialakítása, a dohány birtoklása, az irtások előrehaladottsága vagy a vajszlói uradalomban a robot mértékével való súlyos visszaélések azok, amelyek alapjául szolgálhattak volna a későbbiekben egy komolyabb, átfogóbb fejlesztésnek, ez azonban láthatóan megakadt, amikor a 18. század végén a Vallásalap kezelése alá került a két nagybirtok.

Az európai fahiány egyúttal eltérítette az uradalmak fejlődésének irányát. Mivel az ormánsági kultúra fafelhasználása magasabb mértékű volt, mint a hegyhátié, az előbbiben az irtások mellett a jobbágyi állattartás miatt az erdő megtartására nagyobb hangsúly eshetett. A Tilosok felállítása így a vajszlói uradalomban nagyobb érdeksérelemmel járt, mint a fát a szőlő- és dohánytermesztés miatt korábban nagyobb volumenben irtani engedő mágocsi uradalomban. A bérleti rendszernek a bevételekben megjelenő volumene pedig szintén nem a nagybirtokok gazdálkodásának intenzifikálása irányába mutatott. Mindezen eredmények fontossága több szempontból is értelmezhető. A funkcionális uradalmak ugyanis minden, a korábbi szakirodalomban némileg túlhangsúlyozott korlátozó jellege mellett lehetőséget teremtett a jobbágyok és zsellérek számára a gazdasági kibontakozásra.

Az oldalt látható kép forrása Vajszló 1866. évi kataszteri térképe a Mapire oldaláról.